logo

Ép Testben Ép Lélek Alapítvány

a Boldog és Egészséges Családokért


FalusiVakáció csoport

Adomány gyűjtés

Kérek mindenkit akinek módjában áll segítsen és tegye félre előítéleteit ( ha vannak)

Egy VIII. kerületi óvodában halmozottan hátrányos helyzetű gyerek járnak. Az óvoda dolgozóinak kis csapata nap mint azért küzd,hogy ezek a pici (3-6 év közötti) gyerek megkapják a LÉThez szükséges alapvető szociális,mentális,higiéniai szükségleteiket. Alapítványunk gyűjtést szervez nekik,mert az alap higiéniához szükséges dolgok beszerzése is sokszor gondot okoz az óvoda vezetőségének,dolgozóinak. A gyerekek nagy része nagyon nehéz sorsú családból származik,ahol a napi étel biztosítására sincs sokszor lehetőségük a szülőknek,ezért a gyermekek nagyon ingérszegény környezetben élnek, így Ők a maroknyi óvodai dolgozó próbálja a kicsik életét színesebbé,élhetőbbé tenni,és Mi ebben szeretnénk nekik segítséget nyújtani. Az óvoda vezető elmondása szerint,bármi nemű segítséget hálával fogadnak,a ruhákon,és kis cipőkön kívül,nagy szükségük lenne a kézműves foglalkozásokhoz szükséges eszközökre: szövéshez pamutra,szövőkeretre,karmokra,maradék függönyre,textilre, rajzoláshoz,zsírkrétára,ceruzára,hegyezőre,gyurmára,festékre,ecsetre,papírra,tűzőgépre,mágnesre..játékokra, a higiéniához fogkrémre,szappanra,zsebkendőre. Esetlegesen sport eszközökre: labdákra,ugrókötelek,hulla-hopp karika stb.
Azok akik segíteni szeretnének bármilyen formában,vagy az adományok leadásával kapcsoltban bármilyen kérdésük, lenne akkor az alábbi elérhetőségeken tudunk felvilágosítást nyújtani: 
Ép Testben Ép Lélek Alapítvány a Boldog és Egészséges Családokért
epalapitvany@gmail.com

Magyar Nikolett 0620/5586265

Bankszámlaszám:10918001-00000141-51920009

Előre is köszönünk minden felajánlást,segítséget az óvoda dolgozói és az Alapítványunk nevében!


Szeretnél egy ilyen weblapot teljesen ingyen?
Ez a weboldal a Nanoweb honlapszerkesztővel készült.
© Minden jog fenntartva.